Kezdőlap

1szazalek2                                     

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által, a „Helyi identitás és kohézió erősítése Kecskeméten” című, TOP-6.9.2-16-KE1-2017-00001 azonosító számú projekt keretében meghirdetett, a „Tehetség sokszínű – adj neki teret” elnevezésű pályázatra beérkezett művek díjazására került sor 2019. október 8-án a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola aulájában. Ezzel egyidőben, ugyanitt kiállítás nyílt a legjobban sikerült pályaművekből.

Három korcsoportban, különböző megközelítésben, de ugyan ahhoz a városrészhez köthető pályaművekkel versenyezhettek a diákok. A középiskolásoktól olyan portrékat, fényképeket vártak, melyben a fiatalok a régi idők öltözködését szembe állították a jelenkor öltözködésével. Mindezt 50 év távlatából kellett megtenniük alkotásaikban a diákoknak.

Mindhárom kategóriában az első három legjobbnak ítélt pályamű készítője ajándékutalványt kapott.

Díjazottak

Középiskolás korcsoport

1.              Varga Sára, Bolyai János Gimnázium 10. B osztály

2.              Tarjányi Petra, Bolyai János Gimnázium 10. C osztály

3.              Barna Nándor és Konfár Nikolett, Bolyai János Gimnázium 11. D osztály

 

Gratulálunk!

 

 

Ideiglenes felvételi sorrend

Az ideiglenes felvételi sorrend megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

IDEIGLENES FELVÉTELI SORREND

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

April 2021
M T W T F S S
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum